Karácsony van. Mit jelent számodra a szeretet ünnepe, milyen hangulatban töltöd?
Ez az időszak mindig nagyon fontos számomra, hiszen ekkor több időt tölthetek a családommal, mint szoktam (pedig egyébként is rengeteget vagyok velük). Abban a szerencsében részesültem, hogy sokan vagyunk, és állandóan fantasztikus hangulatban telnek az ünnepek. Ilyenkor mindig rengeteget eszünk, nevetünk, beszélgetünk, egyszóval jól érezzük magunkat.
Karácsony után egy nappal születtél. Hű, akkor neked duplán ünnepi hangulatod van, igaz?
Hát, ha úgy nézzük, hogy december 26. még karácsony, akkor igen, hiszen 27-én születtem. Igen, teljesen ünnepi lázban égek, ilyenkor alig bírok magammal. Hosszú napokon keresztül minden nap van program, minden nap találkozok valakivel, mindig boldog vagyok, és megállás nélkül mosolygok. Az egész családom összegyűlik, illetve a barátaimmal is találkozni szoktam. Ez a két ünnep együtt pedig azt eredményezi, hogy el vagyok halmozva ajándékokkal, haha!
Nemsokára itt az Újév és lassan beköszönt 2015. Milyen fogadalmakat tervezel és mit vársz el magadtól a következő évben?
Maximalista vagyok, és tökéletességre törekszem sajnos, így rengeteg tervem van a következő évre. Szeretném folytatni azt az életmódot, amire az utóbbi időben rászoktam. Ez kevesebb evést, és több mozgást jelent, hogy még pár kilótól megszabadulhassak. Ezen kívül megcéloztam a nyelvvizsgát is, és jobb jegyeket. De mégis leginkább annak örülnék a legjobban, ha sikerülne elfogadnom és megszeretnem magamat, ha több önbizalmam lenne.
4 befejezett történettel rendelkezel. Hogyan tudsz a regényeiden és a blogoláson kívül az iskolára és a tanulásra is odafigyelni ilyen harmonikusan?
Bevallom, hogy nehezen. Ha csak egy darab blogom működik is, sok időt vesznek el a részek, cserék, kommentek, díjak. Kis apróságoknak tűnnek, de ha összevetem, legalább hetente egy napig csak ezzel foglalkozom. Hétköznap végig tanulok, szinte be sem kapcsolom a gépemet, és így szombatra marad az összes blogos dolog. Vasárnap pedig - ha nincs családi program - tanulok. Számomra nehéz összeegyeztetni a magánéletemet, az iskolát, a mozgást és a blogolást is úgy, hogy megmaradjon az egyensúly. Ezért leginkább listákat írok, beosztom minden napomat, hogy elkerülhessem a teljes káoszt.
Mi az a dolog, amit a legeslegjobban szeretsz a blogolásban?
Írni a részeket, és olvasni a reakciókat. Egyszerűen olyan feltöltődést ad mindkettő, amire megéri egész héten várni. Képeket keresni a fejezethez, mosolyogva gépelni, aztán szinte sírni az örömtől a megjegyzések láttán. Ezt szeretem a legjobban ebben az egészben.
Legújabb történeted a december 7.-én nyílt ERROR. Még el sem kezdődött, a feliratkozóid száma 73-ra rúgott. Milyen érzés, hogy ennyien szeretnek és támogatnak? inspirál, motivál, vagy egy kicsit izgulsz miatta?
Igen, ez valami hatalmas szám! El sem hiszem, hogy ennyien megbíznak bennem, és abban, amit csinálok. Nem bírom felfogni ezt a fajta kitartást és önzetlenséget velem szemben, mert nem tartom megérdemeltnek. Elképesztő hálás lehetek, amiért szeretik, amit csinálok. Természetesen motivál, de emellett van rajtam egy kis nyomás is. Mindig attól félek, hogy nem fogok több újat mutatni, hogy csalódást okozok.
Hogyan jött a történet ötlete?
Azt hiszem elég régóta fogalmazódtak már meg bennem részletek, ötletek vele kapcsolatban, így amikor eljött az ideje a blognak, már tudtam, hogy mit szeretnék körülbelül. Tudtam, hogy egy testvérpár fog benne szerepelni, és az idősebbikük vőlegénye lesz Liam. És… ennyi, haha. Fogalmam sincs arról, hogy mi lesz a következő részben, miről is fog szólni. Remélem, majd megszáll az ihlet, és nem akadok el.
Deon, Belen, Norina, Avril. Mindegyikük erős, mégis törékeny lány. Hogyan formálod a személyiségüket, maguktól születnek meg, vagy magadból is beléjük viszel egy darabot?
Mindegyik szereplőmben benne vagyok egy kicsit, akarva és akaratlanul is. Soha nem dolgozok rajtuk előre, nem tervezgetem, hogy milyen személyiségűek lesznek. A viselkedésük mindig az adott résztől, az általam megteremtett helyzettől függ. Maguktól születnek tehát, maguktól szólalnak meg. Egyszerűen csak érzem, hogy mit kell tenniük vagy mondaniuk.
Deon makacssága, önfejűsége megvan bennem is. A kitartásban hasonlítok (én így érzem legalább is) Norinára, de sajnos azok a falak, amit maga köré épít, azok is egyeznek. Ugyanúgy ellenségessé változik, ha valaki meg szeretné ismerni. Belen önbizalomhiánya, szorongásai, félelmei és a dolgok, amikkel meg kellett küzdenie mind belőlem jöttek, ezt így utólag egy kicsit bánom is. Ezekkel szemben pedig ott áll az Avril-nél megjelenő örök reménykedés és megbocsájtás kettőssége, ami szintén hozzám tartozik.
Belen bulimiával küzd, míg Norina prostituált. Gondoltál esetleg arra, hogy ezekkel a történetekkel példát állítva segíts másokon?
Norina esetében nem igazán fordult meg ilyen a fejemben, csak utólag gondolkoztam el azon, hogy talán mások ebből rájönnek, mennyire hamar tudunk elítélni másokat, pedig nem is tudjuk, mi áll a háttérben. Belennél pedig… természetesen, ha valaha egy percre is képes voltam segíteni bárkin az ő történetével, vagy azt éreztetni, hogy nincs egyedül, és nem csak ő küzd ilyennel; akkor már megérte. Viszont leginkább magamon akartam könnyíteni. Vele együtt mentem keresztül a legtöbb dolgon, vele együtt szenvedtem, ezt jól esett kiírni.
Hogyan gyűjtesz anyagot egy-egy nehezebb témához, például a bulimiához, esetleg a prostitúcióhoz használtál valamilyen forrást, vagy csak a képzeletedre hagyatkoztál?
A prostitúcióhoz eléggé készületlenül nyúltam hozzá, és féltem is, hogy ez majd látszani fog. Nem sokat tudok arról a világról, így többnyire igyekeztem elkerülni, hogy jobban belemenjek a foglalkozásába. Visszatekintve, eléggé merész húzás volt tőlem, és nem hiszem, hogy újra megtenném.
A bulimiával sokkal egyszerűbb dolgom volt, már előzetes ismeretekkel rendelkeztem. Többször utánaolvastam, többször olvastam el szakértők véleményét, és hasonlók. A betegség komoly részeit viszont kihagytam a blogból, nem szerettem volna túlságosan eköré építeni mindent. Itt az érzelmeknél leginkább a képzeletemre hagyatkoztam.
“Az angyal az éjben” című történetedben Louis gondolatait is olvashattuk. Mégis mennyire volt nehéz megalkotnod a férfi szemszöget?
Nálam nem is igazándiból azzal van a baj, hogy ne szeretnék vagy nehéz lenne megalkotni egy eltérő szemszöget. Hanem azzal, hogy ez milyen irányban befolyásolja a történetet. Általában női szemszögből írok, ezért pedig úgy alakítom a dolgokat, hogy soha ne lehessen tudni, mire gondol a másik fél, mi jár a fejében. De ha az ő szemén keresztül nézzük a dolgokat…. Mindennek oda! Ez az egyetlen bökkenőm tehát, úgy húzni a szálakat, hogy még mindig ne lőjem le a poént. Magából férfi szemszögből írni nekem nem nagyon más, szinte ugyanolyan.
Mi az, ami megfogott az 1D-ben, akik ennyi történetet ihlettek?
Akkor ismertem meg őket, amikor eléggé rossz korszakomban voltam, és elveszettnek éreztem magamat. Megjelentek, mint öt megmentő, és rengeteget segítettek nekem. Sokszor ők adták vissza az életkedvemet, és ittam minden szavukat. Bármilyen vicces is, de mivel az interjúikban olyanokat nyilatkoztak, hogy szeretik, ha egy lány sokat mosolyog, kevés sminket visel, rendesen eszik és hasonlók, ezért próbáltam én is így viselkedni. Nem vagyok fanatikus rajongó, és nem róluk szól az életem, de kétségkívül a részét képezik. Borzasztó sok mindennel tartozom nekik, amiért a tudtuk nélkül jobb kedvre derítettek. Úgy érzem, az a legkevesebb, hogy ha már fanfiction-t írok, akkor ők szerepelnek benne.
Nem előre írsz, a spontaneitás szerepel gyakrabban a szótáradban. Hogy alakult ez ki? Próbáltál már előre írni?
Amikor elkezdtem írni az elején olyan rövid részeket írtam, hogy nem kellett azon gondolkoznom, lesz-e elég időm a következőre. Mindig aznap összecsaptam valamit, és már raktam is ki. Ahogyan viszont egyre hosszabb fejezetek lettek, egyre inkább volt problémás megoldani. Közbejött valami, elaludtam, nem volt energiám, rossz kedvem volt. Természetesen sokkal könnyebb lett volna/lenne, ha előre meg lenne írva pár, és így nem kellene stresszelnem. Azonban amikor megpróbáltam, pár sor után feladtam, hogy nem érdekel, ráér még. Nagyon különös velem kapcsolatban az, hogy az egyik legnagyobb motivációm az idő. Tudom, hogy nem okozhatok csalódást, tudom, hogy ki kell raknom, ezért bármi is van, le kell ülnöm, és megírnom. Így tehát - az utolsó percekre halasztva mindent - nem volt más választásom, mint spontánnak lenni. Előtte nem foglalkoztam vele, alig volt támpontom. Azonban ezt a módszert sokkal inkább megszerettem, több élvezet van benne.
Rengetegen szeretik az írásaidat. Neked ki az az irodalmi személy, író, aki számodra példakép, vagy legalábbis csodálatra méltó?
Jaj, köszönöm szépen, amiért ezt mondod! Természetesen sok mindenkit tisztelek azért, amilyen választékosan és szépen ír, de nagyon kiemelkedő nem hiszem, hogy lenne. Inkább műveket olvasok el újra és újra, azok vannak rám nagyobb hatással. Cat Clarke: Entangled című könyve a kedvencem - bár ezt még csak egyszer olvastam el, eszméletlen nyomást gyakorol az emberre, kell hozzá egy hangulat. Ezen kívül John Green írásaiért is oda vagyok, de tőle inkább az Alaska nyomában tetszett.
Ha jól tudom, két történeted után FantasyGirl adott tanácsot, építőkritikát. Mennyire változtatta meg a felfogásodat, mire jöttél rá általa?
Igen, amikor a második, csapnivaló blogomat írtam, akkor FantasyGirl-höz fordultam tanácsért. Ő pedig őszinte volt hozzám, felhívta a hibáimra a figyelmet, ezáltal pedig a harmadik, és az általam elsőnek tekintett történetemet, “A legjobb ellenség”-et, már az ő észrevételeinek fényében kezdtem el. Teljes mértékben megváltoztatta a felfogásom. Ekkor kezdtem el szóközt használni és hosszabb részeket írni, tanultam meg a központozást, tettem reálisabbá az alaptörténetet. Rájöttem, hogy sokkal összetettebb történetet kell írnom, ahol egyensúlyban van az érzelmi sík és a cselekmény aránya.
Az emberek 832-szer nyomtak rá a “feliratkozás” gombra az összes történetednél együttvéve. Milyen érzés ez? Mennyit számít egy lelkes olvasóközönség?
Te jó ég! Soha életemben nem számoltam még így össze, és ez így most eléggé durván hatott rám. Eleve az, hogy egy-egy történetem érdekli az embereket, hihetetlen. Az, hogy “A legjobb ellenség”-en mára már több, mint 300 feliratkozóval büszkélkedik, még inkább. De az, hogy újra és újra megtörténik, hogy megbíznak bennem, és feliratkoznak a blogomra, egyenesen megdöbbentő. Fantasztikus érzés, el sem tudom mondani, mennyire . A lelkes olvasóközönség jelent mindent. Erőt adnak ahhoz, hogy folytassam, és ne adjam fel.
Blogger profilod 2012. májusában lett létrehozva. Mit kaptál a blogspot által ez idő alatt?
Kitartást, erőt, biztatást, egy kevés önbizalmat, barátokat. Bővebben pedig megtanultam, hogyha valamit elkezdek, azt be kell fejeznem. Azt is, hogyha kritika ér, azt pozitívan, építő jelleggel kell fogadnom (márha úgy érkezik), de előtte meg kell néznem kitől érkezik, és van-e alapja. Emellett egített kialakítani egy jó időbeosztást, egy szervezett életmódot. Olyan barátokat, akikkel iszonyatosan jókat tudok nevetni, akikkel sokszor ugyanolyanok a gondjaink.
Végezetül nagyon szépen köszönöm az interjút, örülök, hogy “faggathattalak” kicsit és Gyönyörű, Boldog Karácsonyt kívánok neked!Én köszönöm, amiért rám gondoltál, és megtiszteltél ezzel az interjúval. Neked kellemes ünnepeket kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése